Back to top

"Most éreztük meg igazán az extra liga bizsergését…" - Horváth Zoltán klubelnök technikai értekezleten vett részt

< Vissza
2019-06-18
"Most éreztük meg igazán az extra liga bizsergését…" - Horváth Zoltán klubelnök technikai értekezleten vett részt

2019. június 18-án Pozsonyban került megrendezésre a szlovák és a cseh kézilabda szövetség közös szervezésében lebonyolításra kerülő MOL extra liga 2019/20 évadjában szereplő csapatok technikai értekezlete, ahol a jövő évadot érintő szabálymódosítások mellett sor került a nyitóforduló sorsolására is, amin a HC DAC Dunaszerdahely képviseletében Prikler Silvia szakmai igazgató és Horváth Zoltán klubelnök vett részt. A sorsolás szeszélye igazi csemegével ajándékozta meg a kézilabda szerelmeseit, ugyanis az újonc HC DAC kivel is játszhatná mással történelmi kezdő mérkőzését, mint az éppen a regnáló bajnokkal… Tehát nyitómérkőzésén hazai közönség előtt léphet pályára a sárga-kék újonc 2019. augusztus 31-én 16:00 kezdettel a DHK Banik Most ellen.


„Nem is kezdhetnénk az extra ligás szereplésünket másként, mint a jelenlegi bajnok ellen. Ami fontos számunkra, hogy az első megmérettetésünk alkalmával hazai közönségünk előtt mutatkozhatunk be. Van egy másik pikantériája is a kezdő forduló napjának, ugyanis aznap lesz fociklubunk, az FC DAC legnagyobb riválisa, a Slovan elleni mérkőzése is 19 órai kezdettel, egyfajta előmeccsként tekinthető majd a női kézilabda mérkőzés – újságolta el Horváth Zoltán klubelnök. – Mint az tudvalévő, európai viszonylatban egyedülállóként két ország, Szlovákia és Csehország kézilabda szövetségei közös szervezésében kerül lebonyolításra a MOL extra liga, ami immáron 18. évadját indítja útnak, és ez lesz a második olyan szezon, ahol teljes létszámmal, azaz 14 csapattal veszi kezdetét a küzdelem. A sorsolást követően sajtótájékoztatón mutatkoztak be az egyes egyesületek – folytatta beszámolóját a sportvezető –, ahol elmondhatták várakozásaikat, elképzelésüket az előttük álló szezont illetően. Számunkra kellemes meglepetésként hatott az a megtisztelően kellemes és érdeklődésteljes fogadtatást, amiben részesültünk abszolút újoncként, és a résztvevő egyesületek legfiatalabbikaként. Sokat beszéltünk gondolkodtunk már az extra ligás szereplésünkkel kapcsolatban, de most érezhettük meg igazán a MOL liga bizsergését, és tudatosult bennünk, mennyi feladat, teljesítendő elvárás áll előttünk…”

"Most éreztük meg igazán az extra liga bizsergését…" - Horváth Zoltán klubelnök technikai értekezleten vett részt