Back to top

Példaképekkel akartunk erősíteni – összeállt a jövő évi HC DAC-keret

< Vissza
2020-05-7
Példaképekkel akartunk erősíteni – összeállt a jövő évi HC DAC-keret

A HC DAC Dunaszerdahely – annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakadt a bajnokság – a MOL extraligában kitűzött első évadjának megfelelően teljesítette céljait. A szimpatikus újoncként megfogalmazott vágyak teljesültek, a félbemaradt évadban a 10. helyen álltak, a szlovák csapatok közül csak a Nagymihály és a Vágsellye előzték meg. Az új szezon közeledtével újabb tervekkel és ehhez illő igazolásokkal rukkol elő a klub.


"Több tekintetben is lesz változás a következő szezonra vonatkozóan – kezdte nyilatkozatát Horváth Zoltán klubelnök. – A tavalyi „szimpatikus újonc” csapatunkat most több fronton is tapasztalattal és példaértéket képviselő új tagokkal szeretnénk bővíteni. Csapatunk megerősödésével szeretnénk a térség kézilabdabástyájává válni. Az új játékos-igazolásoknál is azt az elvet szerettük volna követni, hogy a nálunk nevelkedett és a csapatban lévő fiatalok előtt példával szolgálhassanak az újak. Hiszek abban, hogy a példaképek közelsége jótékony hatással lehet utánpótlásképzésünkre is, ami a klub és a térség szempontjából is nagy kincs, amivel kiemelten foglalkozni kell és fejleszteni szükséges. A tavalyi szezon összeállításában többségében még utánpótlás korú játékosokon volt a döntő pillanatok nagy terhe. Feljődésükhöz arra van szükség, hogy felszabadultan tudják adni tudásuk legjavát, az érkező csapattagokkal ez a lehetőség is adott lesz fiataljaink számára.
Edzői posztra olyan szakembert kerestünk, aki fel tudja építeni a megújuló csapatot, olyan karakterű embert, akit el tudnak fogadni a játékos szakmai és emberi szempontból is. Debre Viktorban első percben egy olyan értékekkel rendelkező embert ismertem meg, aki hasonlóan gondolkodik a sportról, a munkáról, mint én. Abban hisz, hogy a sikert csak alázatos, kemény munkával lehet elérni. Nagy tapasztalattal rendelkező szakemberről van szó, aki dolgozott már férfi és női csapattal is egyaránt.
Kristína Pastorková személyiségéből ízig-vérig sugárzik a kézilabda iránti alázat és a sportág szeretete, és e mögött az angyali arc mögött egy igazi nagy harcos lélek rejtőzik.
Bízik Réka egy éves kontraktust írt alá, nagyon számítunk tapasztalataira, hiszen előző klubjával nemzetközi porondon is megmérethette magát, és ez a rutin nálunk sokat nyomhat a latban.
Oguntoye Viktória Debrecenből érkezik, előtte szerepelt a magyar NB/I más hasonlóan magas színvonalú csapatnál; játszott Dunaújvárosban, Érden és Győrött is. Jelenleg két évre írt alá, de tovább is tervezünk Viktóriával; pályafutása végeztével szeretnénk, ha a klubban maradna kapusedzőként.
Élő Beatrix a most igazolt játékosok között fiatalnak számít, de korosztályos utánpótlás válogatottként és a magyar NBI-ben szerzett tapasztalatai miatt okkal számíthatunk tudására.
És ne feledkezzünk meg a már egyébként is példaképnek számító Juhos Katáról, akit várunk vissza szeretettel, hogy megkezdje a felkészülést a csapattal.
Hiszem és bízom abban, hogy az új igazolásokkal egy sokkal ütőképesebb, szép és jó kézilabdát játszó csapattá válhatunk, ami a nem mindennapi szurkolóink számára is örömöt jelenthet, és eredményeink azt igazolják majd, hogy minél hamarabb kijuthatunk a nemzetközi porondra."

A magyar bajnokságból, az Eger női csapatától átigazoló Debre Viktor a kemény és fegyelmezett munkában hisz, jó például szolgálhat ez a mentalitás a csapat számára is: „Egy feltörekvő csapathoz érkezem – nyilatkozik a vezetőedző –, amelyik komoly tervekkel rendelkezik, és egy edzőnek igazi kihívást jelent megfelelni a kitűzött céloknak. A feladat egy eredményes, jó csapat felépítése. Fontos, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Az álmok csak akkor válnak valóra, ha azért sokat teszünk. Példát kell mutatnunk minden szinten, és  emellett minél több gyerekkel kell megszerettetnünk ezt a szép játékot a régióban, mert ez is a mi felelősségünk és dolgunk. A kitűzött célokat csak együtt érhetjük el, vezetők, edzők, játékosok és a szurkolók.

A MOL extraliga gólkirálynője, Bízik Boglárka testvére, Réka az Érd csapatából érkezik a csapatba, és nem is volt kérdés számára, hogy igent mondjon a felkérésre. „Nagy megtiszteltetés játszani egy felvidéki csapatban. Testvérem csak dicsérte a klubot, így nem sokáig gondolkodtam a megkeresés után. Úgy gondolom, ha a klub, az edzők és a játékosok megtalálják a közös hangot, akkor bármire képesek lehetünk. Nagyon pozitív vagyok és kézilabda-éhes, tehát nagyon várom, hogy kezdődjön az idény.”

A párkányi születésű Oguntoye Viktória Debrecenből érkezvén fogja a kapusok mezőnyét erősíteni a klubnál. Pályafutását követően kapuedzőként szeretné segíteni a kapus-palánták előmenetelét. Az immáron sárga-kék mezben szereplő hálóőr örül, hogy új csapatának köszönhetően közelebb kerülhet családjához. „Örülök a Dunaszerdahely megkeresésének. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, mert Magyarország a második otthonom, azonban hosszútávú perspektívát vázoltak felém, ami nagyon szimpatikus számomra, és a céljaim eléréséhez minden feltétel adott, beleértve a szakmai stábot is. Remélem, hamarosan elindulhat a közös edzés az új csapatommal, amit már nagyon várok.”

Élő Beatrix, az osztrák Hypo Noederreich-től igazol a HC DAC-hoz, de előtte a magyar NBI-ben mutatta meg magát, és a Győri ETO KC utánpótlás bázisán alapozta meg kézilabda tudását, ott nevelkedett több éven keresztül, emellett korosztályos magyar utánpótlás válogatottként szerzett tapasztalatot. „A teljes szezont figyelemmel követtem, nagyon szimpatikusnak tűnt a csapat. Szerettem volna közelebb kerülni a családomhoz és az otthonomhoz, így jónak tűnt a kapcsolat felvenni egymással. Szerencsére hamar sikerült közös nevezőre jutnunk, aminek nagyon örültem. Nagyon várom már az új szezont, hogy elkezdjük a közös munkát, és ami még plusz örömmel tölt el, hogy régi csapattársakkal is együtt játszhatok, (a Bízik testvérek – szerk.), akiket mind játékosként mind pedig emberileg nagyon szeretek. Izgatott vagyok az új kihívás miatt, szeretnék szintet lépni, ezért remélem, a jelenlegi helyzet miatt a nyári alapozást zökkenőmentesen el tudjuk kezdeni – tudhattuk meg a HC DAC új jobbáltövőjétől.

Beálló posztra a cseh Veselítől igazoló szlovák válogatott Kristína Pastorková 2+1 évet írt alá. „Tetszik a klub koncepciója, és a munka, amit az egyes korosztályokban végeznek, illetve pozitív számomra a klub háttere is. Ellenfélként volt alkalmam megtapasztalni az itt uralkodó nagyon jó atmoszférát, a döntésemben ez is közrejátszott. Láthattuk már ebben az igényben, hogy a női csapatban nagy a potenciál, és azt is, hogy a teljesítményük mérkőzésről mérkőzésre javult. Nagyon örülök ennek az együttműködésnek, igazi kihívás számomra, ezzel együtt nagy felelősség is, hogy megháláljam a klubnak a lehetőséget, és bízom abban, hogy teljesítem a velem kapcsolatos elvárásokat. Saját teljesítményem javulásával szeretnék minél inkább segíteni a csapatnak abban, hogy közösen elérjük céljainkat.”