Back to top

Szép sikerek a Student Kupán

< Vissza
2020-01-15
Szép sikerek a Student Kupán

2020. január 10. és 11. között Szombathelyen XII. Student Comfort Kupán vett részt a HC DAC Dunaszerdahely utánpótlás bázisának 51 mosolygó és elszánt játékosa összesen 5 csapat képviseletében. A nemzetközi tornára összesen 88 csapat nevezett.


Straka Mária, U14: „Remek félkészülési torna volt. Jó mérkőzéseket játszottunk nehéz ellenfelek ellen. Picit nehéz volt hozzászokni a magyar rendszerhez, hogy 7 percenként egész sort kell cserélni, és utána már nincs cserelehetőség, ez azért sokban befolyásolta a mérkőzések végkimenetelét. A döntőbe kerülésért nem tudtuk azt játszani, amit tudtunk, és még a kapufa is az ellenfelünket támogatta. Az utolsó mérkőzésen a lányok nagyon odatették magukat, javult a védekezés és a kapus teljesítmény is, valamint támadásban is gyönyörű megoldásokat mutattunk. A lányok a mérkőzések mellett nagyon jól érezték magukat, barátkoztak más csapat tajgaival, együtt szurkoltak másokkal, úgyhogy a légkör nagyon pozitív volt. Köszönjük a segítséget Brunczvik Tündének és a 2007 lányoknak, akik segítettek a meccseken.”

Brunczvik Tünde, U13: „Szakmailag nagyon jó tornán vettünk részt, erős ellenfelekkel játszottunk. A versenyszabályok az MKSZ irányadásainak megfelelően kerültek meghatározásra, a legkisebbek eredményeit nem jegyezték, ott kizárólag a részvétel volt a fontos. Az összes nevezett játékosnak mindkét félidőben 7,5 perc játéklehetőséget kötelező volt biztosítani, ami azt a célt szolgálta, hogy mindenki kivehesse a részét a játékból. További szabályok előírták az is, hogy az első félidőben nyitott védekezést kellett alkalmazni. Mivel nálunk a bajnokságban nincsenek ilyen megkötések, nem is volt egyszerű feladat ezek alkalmazása. A végeredmény azonban azt mutatta, hogy jól megoldottuk, hiszen minden mérkőzésünket megnyertük. A szombathelyi csapat ránk ijesztett az 1-3. helyezésért vívott csatában, még 9-5-re ők vezettek, de az első felidő előtt sikerült 3 gólra csökkenteni a hátrányt. Félidőben átbeszéltük a taktikát, zárt védekezésre váltottunk, a második félidőben mindössze egy gólt kaptunk, ami a védekezés mellett kapusaink remekelésének is köszönhető. Pónya Réka Zoé vezérletével pedig megfordítottuk a mérkőzést, a végeredmény 14-10 lett. Utolsó mérkőzésünket a szlovén RK Krim Mercator Ljubljana ellen játszottunk. AZ előző győzelemnek köszönhetően nagy volt a lányok önbizalma, egész mérkőzésen jobbak voltunk, és megnyertük 16-12-re a döntőt. A tornán megérdemelten vettük át az aranyérmet, és kapusunk Gyurcsik Dorka pedig a legjobb kapusoknak járó különdíjat. Szeretném megköszönni a sok szülőnek, hogy elkísértek minket, és hogy sportszerűen buzdították a csapatot."

Mészáros Ildikó, U12: „Korcsoportunkban 10 induló csapat volt, rajtunk kívül 8 magyarországi és 1 szerbiai, melyek két ötös csoportban kezdték meg a mérkőzéseket. Kíváncsian vártam, mit nyújtanak a lányok a pályán, mivel most saját korosztályukban játszottak. Úgy gondoltam, remek felmérő lesz ez a torna arra, hogy körülbelül hol tartunk. Szombaton lejátszottuk a 4 csoportmérkőzésünket, és mind a 4 ellenfelünket legyőztük. Vasárnap az elődöntőt és a döntőt is megnyertük. A lányok a torna során ügyesen, okosan, néhol tetszetősen játszottak, és küzdenitudásból sem volt hiány, valamint kapusaink is biztos pontot jelentettek védéseikkel. Ami örömömre szolgált, hogy védekezésben jól működött a nyitott védekezésünk, támadásban meg végre nem lepődtünk meg az ellenfél nyitott védekezésétől, hanem sok mozgással, ötletesen játszottunk. Mozgalmas, fárasztó torna volt, sok játékkal jó ellenfelek ellen. Gratulálok a lányoknak.“

Hervay Kristína, U10-U9: „Idén két korosztályban is indultunk kis csapatommal, U9 és U10-ben.Nagyon jól érezték magukat a lányok, a sok mérkőzés mellett szórakozni is volt időnk, illetve építgetni a csapatunk egységét nem csak a pályán. Mindkét korosztályunknak nagyon sok mérkőzése volt. Köszönöm a segítséget klubunk dolgozójának, Újhelyi Henrietának és a gyermekek szüleinek, ugyanis a két korosztály mérkőzései különböző helyszíneken kerültek megrendezésre, és sokszor időben is ütköztek, így biztosítottuk, hogy minden meccsen legyen, aki vezényli a lányokat. Felkészülésünk ezzel a tornával elkezdődött, és hétvégén Stomfán folytatódik."

HC DAC csapatai Student Kupán résztvevő csapatai 
U9-2010, U10-2011 - Szombathely
U12-2008 Ikervár
U13-2007 és U14-2006 pedig Celdömölk

Eredmények ITT megtekinthetők

Gratulálunk csapatainknak és edzőiknek egyaránt a szép szerepléshez! 

 

 

Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán
Szép sikerek a Student Kupán